Fruzsina from Europe - Hungary- My thoughts are your radiant reason to feel yourself strong, tendentious, and legendary individual.
I've just started doing a new project: CHANGING MY ENTIRE LIFE


Inspiration:

Martial Arts (Karate-white belt),
Michael Jackson and other kings in music (good old days; '60s,'70s',80s)
Piano,
Drawing,
Dancing,
Singing,
Languages (German, English),
Reading
and Writing.
a befejezetlen Di Caprio rajzom :D hát…

a befejezetlen Di Caprio rajzom :D hát…

Thursday, July 24, 2014

Nos, ilyet még talán sosem csináltam… 2 év után ismét ceruzát ragadtam és rögtön bele a mélyvízbe…. Magam rajzoltam le a kép alapján.
20 perc alatt készült el, az ilyen rajzokat én csak “villámgrafikának” hívom :D HAHA. Ma ez volt az esti program. :D
 a ceruza igen, szándékosan garázdálkodik ott, a száj részt nem vállalom…. elrontja az egészet :D

hazatalálsz

Ne félj megnyílni, mosolyogni. Ne rejtsd a valódi lényedet egy hazug jelmez mögé, mert eljön a nap, mikor a legtökéletesebb mímelt maszk is porbahull. Szeretsz valakit? Mondd meg neki.Ne félj érezni, ne félj szeretni, ne félj embernek lenni…. ha olyan emberek vesznek körül, akik elítélnek emiatt, akkor ők nem a Te embereid, változtasd meg a barátaid, és lám, Te magad is változni fogsz. Sose legyen elég az, amiről Te, legbelül tudod, hogy kevés… akarj többet, álmodj nagyobbat, teremts hozzá magabiztosságot… az esélyeket, lehetőségeket és alkalmas helyzeteket az élet adja, azt bízd rá mind, hisz segít neked, ha látja hogy útrakeltél, meléd áll útitársnak, csak bízz benne.
Ne tartson vissza a komfortzóna, lépd át, érezz valami mást, valami újat. Érezd, hogy furcsa, hogy rettenetesen nehéz, hisz az már az útonlevés, az előrehaladás első lépcsőfoka… Fejlődéskor mindig szembe kell szállni a legnagyobb ellenféllel, mikor a szabadküzdelmet önmagaddal vívod. Ilyenkor valami megszűnik, pontosabban összeomlik benned…. azonban ez csupán a fal, amit magad köré építettél, egy gát a képzelet és a tett között. Győzd le a fájdalmat okozó vad ellenlábast… hiszen Te kreáltad, az mind a gondolataid, képzeleted szüleménye, minden ami rossz, minden ami bánt, a mi felelősségünk, a mi művünk,csak mi lehetünk a saját ellenségünk….hiszen végső soron mi adjuk át magunkat, mint leigázott zsákmányt a vadnak, mi döntünk afelől, hogy megöl minket vagy megerősít.
Igaz ez visszafelé is, ugyanis csupán mi magunk lehetünk a sorsfordító kabala, ami szerencsét hoz, vagy a megmentő, ami felemel és nagyobbá tesz, amitől többek leszünk egy kicsivel mindig.

Higyjünk önmagunkban, a belső tanácsadóban, abban, hogy az élet egy mindig változó és mindig frissülő, újabb és újabb kihívást rejtő kaland.
Ne féld a bukást, a kudarcot… vesztes csak akkor vagy, mikor egy helyben toporogsz céltalanul, feladva mindent. Az sosem lehet vesztes, aki felkel, hozzálát, csinál, elbukik jónéhányszor, de közben ezzel fejlődik és tanul a maga kárán, majd végül nyer, mert nyernie kellett, már az elején írva volt. Célok, kellenek, nincs vita. Nélkülük elveszel… Álmodni merni kell, és aki mer, az ugyebár nyer… Keresd az álmod, a terved az élettel, légy bohó, szerelmes, vidám, szomorú, ingerült, felhevült és néha szentimentális. Kívánom, légy sokszor csalódott is, mert akkor okulsz a leginkább. Légy felelőtlen, mert akkor biztosra veszem, hogy csak azt teszed, amit önfejű módon a szíved diktált… Bátorság kell, hit, remény, lélekerő és szeretet, amivel elsősorban önmagadnak tartozol.
Ha nem találod az álmod, hát keresd tovább… Vedd fel a harcot a legrégibb ismerősöddel, magaddal, és találd meg…. mert valahol, ott lapul az a valami, az a szenvedély, az a boldogító erő, amitől érezni fogod végre:

lehetsz bárhol, az igazi otthonod ott van belül, a szívedben.

Barátság, avagy kettőn áll a vásár

Én mindig is fontosnak tartottam azt, hogy legyenek barátaim, mindenek elé helyeztem őket, ezért ért annyi csalódás barátkozás terén. Ha rangsorolnom kellene azokat a tényezőket az életemben, amelyek a legtöbb fájdalmat okozták, akkor biztosan állíthatom, a barátok vinnék el a trófeát, ugyanis rengeteg pofont kaptam az élettől a barátokon keresztül, akik elhagytak.
Jönnek, mennek az emberek, akár egy üzlet: vásárló be, vásárló ki, de mindig vannak törzsvendégek akiket a legjobban szívlelsz.
Az én “törzsvendégeim” sajnos gyakran cserélődtek az utóbbi időben, jóformán a régiek közül egy sem áll még mindig mellettem az életben.  Sok hülyeségem volt, amikről okkal elmondhatom, elriasztották a barátaim egy részét, de mint a cím is kimondja: kettőn áll a vásár, tehát az esetek többségében mind a ketten hibáztunk, amikor valakivel megszakadt végleg a kapcsolatom. Talán az örökös csalódás és fájdalom miatt él bennem a félelem, hogy nyissak új emberek felé és mivel ezt nem teszem meg, megrekedem a megszokott körökben, ahová magam is tudom,  nem tartozom. A környezetemben nagyon kis számmal akad olyan ember, aki igazán megfogott. Rossz közegben élek, vagy lehet csak a felfogásom, hozzáállásom rossz… megingok, nem tudom. Néha ez, néha az… Ami biztos, az az, hogy ráeszméltem ténylegesen is, hogy ha nem adok szeretetet, akkor ne is várjak, hogy kapok… A személyiségünk minősége befolyásolja az ez által fellépő következményeket, tehát ha én egy kemény állarcot tartok az arcom elé, amivel taszítom az embereket, mert negativitást sugárzom, amit köztudottan senki nem szeret -márpedig ezt teszem- akkor nyílván a következménye a magamra öltött személyiségnek, hogy az emberek elkerülnek és sokkal inkább lógnak olyanokkal, akik közelében jól érzik magukat. Talán csak egy picit kéne először változtatnom az emberekhez való hozzáállásomon és máris pozitívabb lenne a kisugárzásom.
Visszakanyarodva a fő témára: a barátkozás nálam egy kényes terep. Szerencsémre, van egynéhány ember, akiket a közeli barátaimnak mondhatok, és bár tudom, hogy teljesmértékben rájuk sem számíthatok annyira, mint önmagamra (ez sajnos az emberiség ismérve, mindenkire vonatkozik), mégis érzem, hogy szeretnek, támogatnak, ami erőt ad. Nekik megnyílok és azt az igazi, pozitív önmagam tudom mutatni, amit másoknak nem tudnék.
Tehát, bár sokszor vagyok szomorú, mert ürességet érzek, mégis jó érzés, hogy van néhány ember, akit érdekli, hogy a Földön vagyok. Sokszor éreztem, hogy én vagyok a rossz és magam alatt voltam, mert egy bizonyos “barát” elhitette velem,  mondhatni belémsulykolta, belém szugerálta, hogy minden az én hibám… holott, így tapasztaltabb szemmel visszatekintve, már látom, bizony nincs olyan, hogy egy barátságért csak egy ember felelős. A barátság nem lehet csak egy ember felelőssége, gondja… azt minden félnek ápolnia kell, igenis tenni kell azért, hogy az megmaradjon és nem ujjal mutogatni a másikra, mikor elromlott, kimúlt.

Félek megnyílni, félek az újaktól…Mindez az önbizalomhiányomra vezethető vissza, valamint arra, hogy mindent agyonkomplikálok. Ha ezt a kettőt kitörlöm az életemből, sok dolog jóra fordulhat. Érezni akarom, hogy minden rendben van..

Wednesday, July 23, 2014
"Senki sem különálló sziget;
minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja;
ha egy gyöngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod;
minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel;
ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól."
John Donne

„Kit érdekel más sebe?”

Mai világunk hideg és közömbös, alapvető viselkedésmódunk az egymás iránti közönyösség és az önzőség. Egymás között élünk közösségként, mégis csak egy tolongó tömeg vagyunk és gondolatainkkal magánéletünkbe bezárkózva egymás mellett gépiesen elhaladunk. Önző módon saját érdekeink, valamint önmagunk problémái, viszontagságaink foglalkoztatnak, így ezeken morfondírozva elszigetelődünk és elfelejtünk odafigyelni embertársainkra.

Ma társadalmunk figyelme elsősorban a karrierre, a vagyonszerzésre, a technológia nyújtotta lehetőségekre irányul, egyre többen válunk karrierista, pénzsóvár emberekké, magasra törő célokkal, elhalmozva munkával. Ezeken kívül csak a saját gondjainkra koncentrálunk és teljesen természetessé vált számunkra, hogy más sérelmeivel foglalkozni nem a mi dolgunk. Nemtörődömségünk legsúlyosabb esete, mikor már kikerüljük bajba jutott társunkat, süketek módjára meg sem halljuk segélykiáltásuát. Világszerte cipelnek emberek olykor-olykor súlyosabb terheket, számos országban polgárháborúk dúlnak, másutt mindennapossá vált az éhezés, a nyomor, tehát bárhová is vigyen utunk, mindenütt találkozunk rászorulókkal, akiknek gyakran néhány kedves szó is hatalmas segítségül szolgálhat. Példának okáért, gondoljunk csak bele, hányszor tapasztalhattuk már, hogy valaki rosszul lett a metrón, vagy elesett a lépcsőn, esetleg élelemért koldult az út szélén, és a körülötte lévők ügyet sem vetve az esetre, hidegen továbbálltak. Időről-időre ugyanis távolodunk egymástól. Csupán kóvájgunk az emberek között, és látva a tengernyi szomorú, gondterhelt arcot, nem kérdezősködünk problémáikról, nem beszélgetünk velük, nem segítünk nekik enyhíteni a fájdalmukat, csupán megyünk, amerre az utunk visz.

A modern világ lassan kiöl belőlünk minden együttérzést, minden szeretnivaló képességet, és az a fal, amelyet magunk köré építünk egyre nagyobb, magasabb majd lassanként áttörhetetlen. Manapság már háttérbe szorul a segítségnyújtás, holott a mi felelősségünk is valahol, hogy gondoskodjunk a küszködőkről hiszen társaink, közülünk valók.

,Mi az mi embert boldoggá tehet, kincs, hír, gyönyör?”

Magyar órára annó szónoki beszédet kellett írnunk a boldogságról, hát íme az enyém (átszerkesztve):

Bizonyára sokatokban merült már fel a kérdés: mitől érzem magam valójában boldognak? Vörösmarty szavaival élve: „Mi az mi embert boldoggá tehet, kincs, hír, gyönyör?” Életünk során mindvégig egyéni boldogságunk elérésére törekszünk, mégis, ha definiálására kerül a sor, mélyen elgondolkodunk és keressük önmagunkban a választ a kérdésre: a boldogságom forrása a zsebemben lapuló telefon, vagy maga a tudat, hogy sokan hívnak fel rajta? Netán a biztos anyagi háttér, vagy az azt megteremtő szerető család? Továbbá az egészségem, a barátaim és az önmagamba vetett hitem hiányában az előbb felsoroltak közül nyújtana-e bármelyik is bármiféle örömöt?

A boldogság az emberi lét legalapvetőbb eleme, egy biztos alap, amire támaszkodhatunk, célkitűzéseink, motivációink teremtője. A boldogságra gondolva, sokan egy biztos jövőt képzelnek maguk elé, anyagi jólétben, családi környezetben, biztos karrierrel és elismertséggel. Véleményem szerint azonban a belső kiegyensúlyozottság és béke hiányában sem pénz, sem karrier, sem hírnév, sem gyönyör nem tehet boldoggá, hiszen a belső béke és az önmagunk iránt érzett bizalom nélkül ezek mind mit sem érnek, mivel ezek segítségével juthatunk túl az élet nehézségein, és értékelhetjük egészségünket, családunkat, anyagi helyzetünket. Ugyanakkor minenképpen fontos a bizonyos mértékű jólét, tehát kincs, ahhoz, hogy fenntartsuk egészségünket, biztosítsuk az életet önmagunk és családunk számára. Ugyanakkor önmagában a pénz és a vele összefüggő gyönyör nem helyettesíthetik a családot, a barátokat, a belső harmóniát, nem jelenthetnek valódi boldogságot. Példának okáért gondoljunk bele, hányan élnek nehéz körülmények között, pénz hiányában, mégis boldogan élik az életüket, hiszen ha pénzben nem is, de alapvető emberi értékekben,mint a lelki és szellemi kincseikben bővelkedhetnek. Ugyanakkor jómódú emberek tömkelege a társadalmi ranglétrák legkiváltságoksabb helyeit birtokolva hiába büszkélkedhetnek, valójában boldogtalanok.
A hír egyaránt nem minden mértékben hozhat örömöt az ember életébe. Ezt jól szemlélteti a híres emberek, ismert alakok példája akik súlyos árat fizetnek a hírnevükért és közkedveltségükért. Abban az esetben, ha a hírnévre úgy tekintünk, mint elismerésre, megerősítésre és tiszteletre amit embertársainktól kapunk, akkor igaz, hogy bizonyos mértékben befolyásolhatja boldogságunkat, személyes önbecsülésünket.

Az elmondottak alapján megállapíthatjuk, hogy ha valódi boldogságra törekszünk, elsősorban az önmagunk iránt táplált hitből és belső egyensúlyból kiindulva keressük, s majd csak ezután a család, a barátok szeretetében, egészségünkben, céljainkban, álmainkban.

Anonymous:
van instagramod?

totál üres, mert nem szeretem, nem használom, tehát tulajdonképpen nincs

nagyon tetszik a blogod, teljesen az én világom.örülök,hogy megtaláltalak:)

Ennek nagyon örülök, köszönöm! :)

Anonymous:
Nem akarsz feltölteni pár régebbi képet magadról? Nem vagyok pedofil, csak érdekel :D

Nem.

"De a lelkek ma ködben élnek,
Ma álmosít a vén morál,
Regényben is kedvelt a vétek,
S a jó legyőzve félreáll."
Puskin- Anyegin, részlet (via fruzsina97)
 
1 of 352
Take me to Past